Start   Foto  │  Kritike  │  Link

 

Adatok

Szerző

Írások


 

 

Jazzy

 

– Mintha a túlvilágról szólna, egy francia férfikórus énekelt a kórházablak alatt – mesélte Jazzinek Icsvics, amikor három hét után visszanyerte az eszméletét.

Kómás látomásaiban bizonyára a saját temetésén vett részt, mondta a kórházi ágya szélén gubbasztó Jazzinek.

Ki gondolta volna, hogy túléli? Igaz, változások előszele fújt, de senki sem tudta, hogy a múlt csökevényei közül csak a szocialista vívmányokat fogják-e felszámolni, vagy másféle – szintén káros – vívmányok is süllyesztőbe kerülnek majd. Még a demokratikus ellenzék szószólói sem merték bizton állítani, hogy a demokratikus változások hatására meg fog szűnni a májzsugor, a delirium tremens, az idegbaj és a szívinfarktus.

Icsvics élete a küszöbönálló szabad választások eredményétől függött, azaz hajszálon, mert a kommunizmus bukása előtti bizonytalan tavaszon még nem lehetett megjósolni, mi lesz a szavazás eredménye. Ráadásul az orvosok színe-java éppen Kádár János halálos ágyjeleneteihez asszisztált, Icsvicsre alig jutott egészségügyi kapacitás.

– Még szerencse, hogy a Harsányi doki apolitikus manus, s a Kádár élete helyett az enyémet mentette meg – motyogta Icsvics hazafelé menet a kórházból.

Jazzi kis Polskijában döcögtek a Dózsa György úton, rendőrkordonon és forgalomelterelésen át.

– Mondd meg nekik, hogy beteget viszel haza.

– Azt hiszem, ma van a Kádár temetése.

– És most ki lesz a Kádár?

– Talán valaki a gyászhuszárok közül.

Őket Icsvics nem ismerte; a betegek egyébként is folyton a betegségről beszélnek.

– Vajon mitől halt meg a Kádár?

Icsvics májzsugorra, delirium tremensre, idegbajra, szívinfarktusra vagy politikai merényletre gyanakodott.

– Ne izgasd magad feleslegesen – kérte őt Jazzi, ám Icsvics direkt fel akart izgulni, mert kíváncsi volt rá, hogy Kádár János halála után Magyarországon feláll-e még az ember farka.

 

 

© 2006 PETAR MILOŠEVIĆ