Start   Foto  │  Kritike  │  Link

 

Adatok

Szerző

Írások


 

 

Szülőház, padlás

 

A szerző szülőhelyének helyi értékét növeli a hely helyi jellege: nem kórházban látta meg betegen a napvilágot ő, hanem otthon, mint a makk!

A szülői szülőházban, a nagyobbik szobában.

Ami azért jó, mert így a szerzőre vonatkozó szerzői diskurzusréteg (önmlengés) vallomásos realizmusa (hitelessége) jól kidomborul, s könnyen ellenőrizhető.

Elég megnézni a szerző szülőháza falán az emléktáblát. „E házban született” stb.

Persze ilyen tábla szerénységből (még) nincs a szerényen még csak le sem hulló vakolaton (a szerző közvetlen őse rögtön bepucolná), de a tábla helye ki van már szemelve, és az megtekinthető.

Az ellenőrzés könnyen, magas kényelmi fokon, gépjárműből is elvégezhető, mivel suhantában is szemrevételezhető a főúton álló – illetve ilyenkor 40-nel (szabályosan) haladni látszó – szerzői szülőház.

Budakalász, Bajcsy-Zsilinszky utca 3.

Tessék?

Arról, hogy Budakalászon nincs már ilyen utca, a szerző nem tehet; születése pillanatában az ember nem gondol a rendszerváltásra; azt ugyan rögtön érezte, hogy sok mindent tartogat még számára az élet, de a kommunizmus bukásában akkor még a csecsemők sem bíztak.

*

Egy kitartó olvasó mindazonáltal kiderítette, melyik volt Budakalászon a Bajcsy-Zsilinszky utca.

De hiába lelte meg az utcát, kiszemelt emléktáblahelyet – hogy „E helyen fog állni stb.” – egyik házon sem talált.

Felháborodva hányta e-mailben a szerző honlapja révén a szerző szemére, hogy a szerző valótlanságokat firkál.

Válaszában mindazonáltal a szerző felhívta a buzgó befogadó figyelmét arra, hogy a nagy realisták mindig is óvakodtak attól, hogy közöljék a regényhősök pontos lakcímét, s ezáltal gúzsba kössék az olvasói képzelet szárnyait.

Márpedig a szerző regényhős. A sajátjáé. „Ön hős?” „Igen. Önhős.”

*

– Mázlid van – értékelte Alina józanul a helyzetet. – Befogadód nem vette észre, hogy az olvasói képzelet szárnyának gúzsbakötése szempontjából a hamis lakcím ugyanolyan pontos, mint az igazi.

– Nem a faszt.

Így fejezte ki a szerző azt, hogy „de igen, észrevette”. (A vallomásos realizmus mellett, a szerző stílusát a tömörség is jellemzi.) Aztán, bár kevésbé tömören, bevallotta, hogy buzgó befogadója a puszta észrevevéssel nem érte be, hanem elment a végsőkig, egészen Budakalászig, s becsöngetett a szerző szülőházának lakóihoz – a szerző szüleihez.

Egyetemi hallgatónak adva ki magát azt állította a szerző szüleinek, hogy csemetéjük regényeiről ír szakdolgozatot, s szeretne betekintést nyerni a csemete műveinek életrajzi háttéranyagát tartalmazó dokumentumokba. Különösen a padlás érdekli őt, ahol tudomása szerint egy halom Londonból kapott női levél porosodik.

– Igen? Akkor jöjjön velem – tuszkolta az utcára a látogatót a szerző nemzője.

– Ki akar dobni? – hüledezett a dolgozatíró; a szerző műveiből áradó humanizmus alapján nem ilyennek képzelte a génforrásokat.

Ám a géngazda megnyugtató szavakat mormolt.

– Jöjjön, én csak jót akarok magának: hogy ne dobják ki az államvizsgán – mondta a csemetéje műveit jól ismerő előd.*

* Figyelmesen olvasta őket, s recepcióélménye javarészt pozitív, bár akadtak kritikai megjegyzései: a stílust helyenként túlzottan tömörnek találta.

– Látja? Arra van Pomáz. Ott van valahol egy padláson a londoni levélkupac. Mert a fiam regényében nem a fiam, hanem Icsvics levelezett Pomázról valami londoni bigével.

Ilyen figyelmesen olvasta fia műveit az atya. Aki ráadásul az életből is tudta, hogy fia nem levelezett londoni lánnyal. Másmilyennel igen, de abból nem lett regény.

Amikor a kitartó szakdolgozatíró makacsnak is bizonyulván azt mondta, hogy szerinte Icsvics csak afféle önéletrajzi alak, s mindaz, amit tett, az a szerzővel esett meg, a szerző atyja azt mondta, hogy „ugyan, ugyan”, miközben tömören azt gondolta, hogy az bebaszna.

 

 

© 2006 PETAR MILOŠEVIĆ