Start   Foto  │  Kritike  │  Link

 

Adatok

Szerző

Írások


 

 

Az utolsó szentendrei szerb

 

SZENT PÉTER: (a kaputelefonba) Ki az isten csönget ilyen későn?

HANG A KULISSZÁK MÖGÜL: Én vagyok az, az utolsó szentendrei szerb.

SZENT PÉTER: Jé, tényleg, Szentendrén ütött a záróra. (A műholdról sugárzott kisebbségi műsort nézi: éjszaka van, az ember a kutyát sem ültetné a tévé elé, véget ért a szexfilm, nemzetiségi nyelveken olvassák a múlt heti rémhíreket)

AZ UTOLSÓ SZENTENDREI SZERB: Na, papa, mi lesz már, kinyitja végre azt a rohadt kaput? Kivisz a huzat itt a Tejúton.

SZENT PÉTER: Jól van, nyitom már! (Magában) Ha valaki kisebbségi, rögtön hepciáskodik! (Megnyomja a gombot, s a mennyek kapuja elektromosan kitárul)

AZ UTOLSÓ SZENTENDREI SZERB: (belép a Paradicsomba) Dobar dan, dobar dan! (A biztonság kedvéért hozzáteszi:) Jó napot, jó napot mindenkinek!

SZENT PÉTER: Adj isten. Egyébként nyugodtan beszélhet szerbül; hála az égnek (felnéz a plafonra), itt is van kisebbségi törvény. (Az úti okmányokat ellenőrzi) Rendben van. Látom, nem volt párttag.

AZ UTOLSÓ SZENTENDREI SZERB: Én? Párttag? Hogy az istenbe (halk hörgés a zsinórpadlásról) lehettem volna párttag, mikor én voltam Szentendrén az egyházi múzeum őre?

SZENT PÉTER: Jól van, látom, csak ne káromkodjon. Üljön szépen oda, nézze, a helyére. Magának tartottuk fenn.

AZ UTOLSÓ SZENTENDREI SZERB: Itt a sor szélén? Na hiszen! (Nem tetszik neki a hely, de azért leül a főtéri szabadtéri színpad széléig nyúló nézőtéri padsor végére) Innen lópikulát se látni. Megyek inkább haza. Ti csak bohóckodjatok, én majd elnézem föntről az ablakból. (Mutatja, hogy a főtérre néző házak melyikében lakik)

SZENT PÉTER: Eredjen előbb a recepcióra, ott beírják az adatait. Nehogy később vita legyen, hogy ki volt az utolsó szentendrei szerb. Hogy kinek jár a kárpótlás! Ismerem én magukat.

AZ UTOLSÓ SZENTENDREI SZERB: (elmenőben, magában) Adnék én a pofádra olyan „ismerem én magukat”-ot, ha nem te lennél a Szent Péter, hogy körberepülnéd a templomtornyot, vén trottyos!

*

Abban a pillanatban, amikor a recepcióhoz ér, a kulisszák mögül robbanás hallatszik, és a főtér a levegőbe repül. A mennyben Csárnojevity pátriárka rohan a hírrel Szent Péterhez és az utolsó szentendrei szerbhez:

CSÁRNOJEVITY PÁTRIÁRKA: Goszpodi, pomiluj! Uram, irgalmazz! Szentendre lángokban áll!

A SZENTENDREI JÁVOR EGYLET DALÁRDÁJA: (egyházi ének) Goszpodi, pomiluj! Goszpodi, pomiluj!

*

A színfalak mögött égett a város.

Zúgtak a félrevert harangok a kihalt templomok tornyából, megkondultak a vén vasköpenyek, hullott a rozsda és a pókháló a felrebbenő denevérek szárnyára. A harangok zúgása búcsúzó volt és elnyújtott, mint a naplemente.

Az első lángcsóva a múzeum pincéjéből lövellt ki, az épület a levegőbe emelkedett, egy pillanatra hatalmas gomba lett belőle, amely tünékeny formákat öltve szállt szét a légben önnön tüzének fényében, melynek lángjai mohón nyaldosták a csillagokkal szegecselt nyári eget.

A robbanások dübörgő föld alatti ágyúsortűz gyanánt folytatódtak a pince mélyéből, amely fölött már nem állt épület.

A Száborna-templom karcsú tornya és a püspöki palota megroggyant födémje között ragyogva ívelő fénykupolában ikonok repkedtek a rájuk festett szentekkel, aranyozott gyertyatartók és áldozókelyhek szálltak a magasba, miseruhák és palástok lebegtek, s néhány lángra kapott kódexlap kerengett, mint a tűzmadár.

A szentek villantak egyet a fénybe borult égen, s búcsúpillantást vetettek a magasból a városra, ahol festett életük utolsó éveit töltötték a múzeumban messze szülőtemplomaiktól.

Azután visszahullottak a múzeum porába, és lángok martaléka lettek, és por és hamu vált belőlük, és eltemettek maguk alatt mindent, a saját nyomaikkal együtt.

*

A múzeum füstjében eltűnt az utolsó szentendrei szerb is.

Őutána nem maradt hamu sem.

Hiába keresték a városban, a temető bozótjában, a Kő-hegy szentendrei lankáin, a Duna és a Pecsora partján.

Az utolsó szentendrei szerb nyomtalanul tűnt el, mint a harmat. Utoljára a főtéri előadás nyitójelentében láttak, amikor azt mondta, hazamegy. De a lakásában is csak annak nyomát látták, hogy tévét nézett; a készülék és a videó bekapcsolva maradt.

Kovács Columbo, a helyi rendőrség feje, az előírásos idő eltelte után lezárta a nyomozást.

Az utolsó szentendrei szerbet senki sem látta holtan, de a városban nem volt többé élő szerb lélek.

Emlékét a temetőben üres sírbolt őrzi.

S a fejfáján ez áll:

Itt nyugszik Nagyfejű Natasa, 1930–2014.

 

 

© 2006 PETAR MILOŠEVIĆ