Start   Foto  │  Kritike  │  Link

 

Adatok

Szerző

Írások


 

 

Web Site Story

 

Mint a lomb az őszi ágról, úgy hullottak a levelek Icsvics honlapjának postaládájába, az algoritmus pedig automatikusan felelgetett rájuk.

*

Minden akkor kezdődött, amikor Nagyfejű Natasa veje – Kuplung – kilopta a Mindenható ikonjából az ékkövet, s villanykörtét szerelt a helyére. Áramingadozás esetén az elektromos szentkép csodatévő zümmögése mély benyomást tett a szentendrei szerb múzeum látogatóira, főleg amikor rövidzárlat keletkezett, s Nagyfejű Natasa elemlámpával üldözte a gyanúsabb turistákat. „Annak a japánnak a szeme se áll jól.”

*

A drágakő értékesítse után Kuplung megvette és kipofozta az egykori orosz laktanya tiszti szárnyát, melyben olcsó leányszállást rendezett be a széthulló Jugoszláviából érkező menekültek számára, s egyben kereseti lehetőséget is biztosított nekik, kedvező feltételekkel: például ő maga fuvarozta őket munkahelyükre a benzinkút mellett, s műszak után haza.

Szentendre környékén felpezsdült az élet. Egy régi, már-már elavultnak hitt tézis meglepő igazolásaként, a kínálat minőségi növekedése átcsapott a kereslet mennyiségi fokozódásába.

– Munkaerőhiány van: hívj le néhány bukszát a műholdról – szólt Kuplung Icsvicsnek: azt kérte tőle, tegyen közzé interneten egy álláshirdetést, s cserébe haszonélvezeti szerződést kínált a digitális úton igazolt alkalmazottakra.

Az elektronikus kozmosz felzúgott.

Özönleni kezdtek a levelek. Az e-mailen hozzáférhető kéjnők vérszemet kaptak, mivel Kuplung az egyhetes pomázi próbaidőre teljes ellátást helyezett kilátásba szállással, napi három étkezéssel és két garantáltan sikeres randevúval. (Mert Icsvics és Kuplung garantálva vannak.) Kuplung ezt csendestársi szerződésnek nevezte:

– Nem pofázol a nejemnek. Az anyósomnak pláne.

A műholdas hölgyek Pomáz megközelítésének költségei és részletei felől érdeklődtek.

Van-e Pomázon repülőtér?

Mennyit kell gyalogolni Moszkvától? Lehet-e minden nap kenyeret kapni? Mennyibe kerül egy liter zacskós ózon?

Befutott egy távolsági ajánlat is, melynek feladója a szolgáltatást is számítógépen keresztül akarta bonyolítani, de Icsvics félt az áramütéstől, a szigetelőszalaggal betekert óvszer esetén viszont szerinte semmi érzés nem jönne át a dróton.

*

Az adminisztráció egyszerűsítése érdekében Icsvics írt egy algoritmust, amely automatikusan válaszolgatott (valamit) az e-mailekre.

Icsvics csak időről időre ellenőrizte, mit firkál a gép, s nincs-e szükség személyes intervencióra. Hátha randira kell menni.

Az időnkénti kukucskálás váratlan eredménnyel járt: kiderült, hogy a „repisztola-program önálló életet él: nemcsak válaszol az e-mailekre, hanem kezdeményező leveleket ír.

Icsvics hüledezve nézte, ki mindenkivel került levelező viszonyba a programja révén!

S megdöbbenve látta, hogy az egyik levelezőtársba a program beleszeretett.

Az ő nevében.

*

Ezzel Icsvics életében új fejezet kezdődött.

Eleinte vegyes érzelmekkel tallózott tenmaga ismeretlen levelei között, melyeket hónapok óta irkált valakinek a saját tudta nélkül, de egy idő után úgy érezte, hogy maga is szerelmes kezd lenni: olvasás közben elragadta őt az olvasott érzés. Akarva-akaratlan azonosult a leveleket író és a válaszokat olvasó algoritmussal s az általa gerjesztett érzelmekkel, s egyre inkább úgy vélte, hogy nem lenne rossz valamit már nyélbe is ütni.

Elérkezettnek vélte a pillanatot, hogy a tutyi-mutyi géptől átvegye az irányítást.

*

Jöttek-mentek a levelek, s az ismeretlen nő és Icsvics között tátongó űr úgy telt meg egyre több szóval, mint az égbolt csillagokkal, míg leszáll az éj.

Szavakból építették magukat egymásnak, s szavak alapján képzelték el a másikat, akiről szinte mindent tudtak már, kivéve azt, hogy hogyan néz ki. Lehet, hogy Icsvics megfogta az isten lábát. Vagy legalábbis az eszményi nőét.

*

„Vajon hányas lába van?” – morfondírozott Icsvics. Tisztában lévén az absztrahálásból fakadó teljes elplátóiasodás veszélyével, az égi stílus parazsát piszkálva nem hanyagolta el a földi diskurzusréteg tüzének táplálását sem. Szeretett volna tudni végre valami fixet. Például az eszményi nő mellbőségét és lábméretét. Remélhetőleg nem akkora, mint az istené. (Gyugyurka bácsi 43-as csukát hord.)

*

Abból, hogy az algoritmus által randevúszínhelyként felkínált Lola cukrászdát az ismeretlen eszményi nő elutasította, arra lehetett következtetni, hogy nem szereti a süteményt.  Vagy éppen fogyókúrázik. („Csak nem hájas babát fogott ki az ostoba gép?”)

De az is lehet, hogy a nő nagyon messze lakik.

*

Icsvics azt javasolta, találkozzanak félúton.

*

Kikészítette az atlaszt, vonalzót és körzőt szerzett, s várta a választ. Úgy képzelte, látni fogja az e-mailt átszállni a csillagok között. Türelmetlenül kémlelte az eget Pomáz fölött, hiszen a levél a világ bármely tájáról jöhetett. („Pomáz a világ közepe.”)

A nő azonban azt írta, hogy fogalma sincs róla, hol az a Pomáz. Nem találja a térképen sem.

Egyébként neki mindegy, tette hozzá. Szeret utazni. Ha Pomáz Budapest közelében fekszik, találkozzanak ott.

Budapestről már hallott. Biztosan vannak ott szállodák. Válasszon Icsvics közülük egyet, s foglaljon szobát.

*

Icsvics megírta a szálloda nevét és címét, s megadta a szobaszámot. „Fönn az emeleten, a folyosó végén, az utolsó szoba.”

*

Úgy készült a találkára, mint amikor először utazott Londonba. Gombóccal a torkában.*

* Tehát szerda volt; Kovilyka nagyi étlapja kánoni: szerdán tészta, pénteken bableves. (Böjtös.)

Megnézte az órát a monitor jobb alsó sarkában, s látta, hogy ideje indulni. Ki akarta kapcsolni a számítógépet, amikor a képernyőn átszállt egy boríték.

Jön a posta, e-mail érkezett.

*

„Megjöttem. Itt várlak a szobában.”

*

Icsvics csodálkozott. A nő számítógépet hozott? Lap-toppal jár randira? Különben hogyan küldhetett volna e-mailt a hotelszobából?

Pedig így történt.

– A kulcs már fönn van – közölte a portás.

Icsvics fölment az emeletre, majd végig a folyosón, s bekopogott az utolsó szobába.

Teljes áttűnés Az utolsó szoba

 

 

© 2006 PETAR MILOŠEVIĆ