Start   │   Antológiák   │   Bibliográfia   │   Link  

 

BA

Vuk Karadžić

Njegoš

Radičević

Zmaj

Jakšić

Kostić

Ilić

*

Ignjatović

Marković

Glišić

Lazaraveć

Nušić

Domanović

Stanković

MA

Višnjić

Šantić

*

Atanacković

Veselinović

Ranković

Kočić

Ćorović

Sremac

Matavulj

Antológia

Poezija romantizma

Szakirodalom

Milosevits Péter:

A szerb irodalom rövid története

 


Milosevits Péter:

A szerb irodalom története,

Budapest, 1998.

(vonatkozó fejezetek)

 

Deretić, Jovan:

Istorija srpske književnosti

 

Skerlić, Jovan:

Istorija nove srpske književnosti,

Beograd, 1912. (vonatkozó fejezetek)

Romantizam

Vojislav Ilić

(1860–1894)

Kései romantika és a romantika meghaladása – a modernség előfutára:
1. hazafias romantikus versek, olykor forradalmi hangvétellel: Pesniku („A költőhöz”).
2. az antik világot idéző verseivel a parnasszizmus felé közelít: Ovidije („Ovidius”), Sa foruma („A fórumról”), Korintska hetera („A korinthoszi hetéra”),
3. objektív (látszatú) tájleíró költészetével pedig a szimbolizmus jegyeit előlegezi: Veče („Az este”), Zimsko jutro („Téli reggel”), Sivo, sumorno nebo („Komor, fekete égbolt”),
— de az antik világ és a természet iránti vonzalom romantikus elem is.

    a jelenkor valóságából való menekülés két területe.
Verselés:
– antik versformák (például a hexameter)
– tizenkettes verssor (a romantikában uralkodó tízessel – deszeteraccal – szemben).

Néhány vers magyar fordításban:
1. Antik motívumok:

Tibullus (Tibulo)

Vénusz kőszobra előtt, éj szelíd árnyú homályán
ifjú Tibullus áll, néma csodálat az arca,
néz a szoborra, míg nyugalma lágy ölén.
Romulus városa már fejét álomra lehajtja.
Tibullus áll, csak áll,
néz szeme álmatagon, vonzza a nagyszerű látvány,
egy kőszobrot csodál…
Hajnal is égre kel, ő éberen áll csak;
majd, hogy az éj sűrü fürtjét újra kibontja fölötte,
álmodik, ámde ezer vád susogása riasztja:
végig a városon át zúg, suttog a lárma körötte,
e zaj ébreszti fel:
 „Szegény Tibullus, az istennők óvják!
hideg márványt ölel.”
 
      Fodor András ford.
 

2. Tárgyias tájleírás:


Késő ősszel (U poznu jesen)

Hallga, hogy sír, hogy üvöltöz a puszta mezőkön a szél,
s behordja lomha ködével a csatakos lapályt…
Fölcsap és károg a varju, keriti fölém panaszát.
Az ég komorra vált.
Prüszköl az ázott fakó, s mert haza: kedvvel üget.
Föltűnik máris a zsupfedelű kicsi ház,
én küszöbén az anyóka csapzott baromfit etet,
s őre, a lompos komondor, a rendre vigyáz…
A pernyeszínű mezőkön zokogva süvöltöz a szél
s behordja lomha ködével a csatakos lapályt…
Fölcsap és károg a varju, keriti fölém panaszát.
Az ég komorra vált.

       Dudás Kálmán ford.


Komor, fekete égbolt (Sivo, sumorno nebo)

Komor, fekete égbolt. Korhadó palánkok mellett
eldőlt a hajnalka, hervad, indája lerogy a földre.
S körbe faágak, a széltől szertecibálva, letörve.
Mindent ledönt a sötét ősz, komoran, üresen terped.
Mind, mind, ami volt, elenyész,
mintha az eleven földet halál húzná jeges ölbe,
mígnem a sírba vész…
Sáros úton alázat vonuló szomorú terhe.
Nyomorult menetet látni. Vézna, kicsiny gebe lépked.
Húzza a szekeret, hosszú nyakát a földnek eresztve.
Gyászkocsis áhítatukra unalmas eső szemereg.
Baktat a lassú menet.

      Fodor András ford.


A bokor (Grm)

Villámtépte bokor komorlik túl a fenyéren.
Mogorva óriás. Marcona termetét
csitri füvek karolnák. Kotnyeles szél az oromról
szirmokon lengve lép.
Ám közelít a tél, s gémberedő kezével
tépi a táj díszét: lassan a hegy kopár.
Mennyi goromba tél nyomul szigorú szelekkel.
De ő dacolva áll.

       Dudás Kálmán ford.