Start   │   Antológiák   │   Bibliográfia   │   Link  

 

A tantárgy


Szerzők

BA

Jovan Dučić

Milan Rakić

Vladislav Petković Dis

Miloš Crnjanski

Ivo Andrić

Desanka Maksimović

Vasko Popa

Danilo Kiš

Milorad Pavić

MA

Sima Pandurović

Miodrag Pavlović

Dobrica Ćosić

 

Antológia

Poezija moderne
i modernizma


Szakirodalom

Milosevits Péter:
A szerb irodalom rövid története


Milosevits Péter
A szerb irodalom története
Budapest
Nemzeti Tankönyvkiadó
1998. 389–521.

Skerlić, Jovan:
Istorija nove srpske književnosti,
Beograd, 1912. (vonatkozó fejezetek)

Deretić, Jovan:
Istorija srpske književnosti,
(vonatkozó fejezetek)

 

Dobrica Ćosić

(1921–2014)

Baloldaliság és nemzeti történelmi sors

Ifjúkommunista, partizán és magas rangú pártfunkcionárius volt, de az 1960-as évek végén szembefordult a titói politikával és kivonult vagy kiszorult a közéletből, „disszi­dens” lett. Az ellentét lényege, Ćosić regényei és későbbi politikai tevékenysége alapján ítél­ve, az a felfogás lehetett, mely szerint a titói Jugoszláviában a szerb nép érdekei szándékosan el lettek nyomva. Ez volt a vezéreszméje a szerb akadémia hírhedt memorandumának, amely az 1980-as évek közepén született, s melyen a nemzeti érdekek vé­del­mezőivé avanzsált, szocialistává keresztelkedett kommunista vezetés politikai programja nyugodott. A memorandum sorsa titokzatos, szerzői névtelenek, de az irányzat szellemi vezérének mindenki Ćosićot tartotta, aki az 1990-es években köztársasági elnök lett, s a mandátum lejárta után is jelentős politikai háttérfigura maradt.

Ćosić 1956-ban újságíróként Budapesten járt, s beszámolóiból könyv született: 7 da­­na u Budimpešti (1957. 7 nap Budapesten).

Irodalmi pályájának elején a rendszer oldalán álló elismert író volt, a középső fázisban a rendszer által kiszorított és üldözött író bélyegét vagy nimbuszát viselte, innen közvetlenül szerb nemzeti íróvá és a nemzet bölcsévé lépett elő, az 1990-es években pedig a nacionalizmus kontra posztmodern (sic!) vitában ő lett az utóbbiak szemében az előbbiek jelképe.

Daleko je sunce (1951. Majd megvirrad már) c. első regényét a sablonos háborús irodalommal való szakítás mérföldkövének szokás tekinteni. A háborúban előadódó ki­élezett döntési helyzetben különféleképpen viselkedő kommunista vezetők magatartását és tetteik következményét írja le; az elszántság és a megfontoltság közötti konfliktust a regény erkölcsileg és gyakorlatilag sem oldja fel egyértelműen valamelyik ol­dal javára.

Koreni (1954. Gyökerek) c. regénye a XIX. sz. végén játszódik. Falusi családregény a patriarchális rend széthullásáról és a polgárság kialakulásának ellentmondásos folyamatáról. A realista stílust tarkító belső monológokban, reflexív és metaforikus szövegréte­gekben a szerző a nemzeti lényeg „gyökereit” igyekszik megfogalmazni. Ćo­sić­ban te­hát a proletár internacionalizmus eszméje mellett már ekkor is élt a nemzeti kérdések irán­ti erős érdeklődés, amely későbbi műveiben előtérbe került.

 Deobe (1961. Oldódás – valójában: osztozás, szakítás) c. regényében belevág a nem­zeti téma közepébe: a német megszállás alatt kirobbant testvérháború, a csetnik–parti­zán konfliktus okait keresi, de csak zűrzavaros valóságát sikerül megragadnia, zűrzavarosan. A terjedelmes és amorf könyvben realizmus, naturalizmus, retorika, drámai dia­lógus, kollektív (!) belső monológ, zárójelesen kommentált narráció bugyborog, s köz­ben az egésznek, valahol a kupac alján, valami cselekménye is van.

Vreme smrti I–IV (1972–1979. „A halál kora”) c. történelmi tetralógiája az első világháború kezdetének krónikája, a kitöréstől a szerb hadsereg Albánián keresztül tör­tént visszavonulásának befejeztéig. A szereplők között történelmi személyek is vannak, mások a Gyökerek lapjairól ismerősek.

Nemzeti prozopeia, a Háború és béke tudatosan másolt szerb változata. Ćosić a történelmi keretben elhelyezett családregény tolsztoji modelljének járulékos elemeit is átvette (történetfilozófiai közbevetések, dokumentumok közlésével megtoldva). Komolyabb szerkezeti eltérés csak az ismert történelmi alakok ábrázolásában látható: Tolsztojnál ezek a figurák (Napóleon, Kutuzov) csak a periférián és a cselekményen kívül szerepelnek, Ćosić viszont az ismert tábornokoknak és minisztereknek (Mišić, Putnik, Pašić) jóval nagyobb teret biztosít, és bevonja őket a cselekménybe.

A regény történetfilozófiai kerete persze nem lehetett azonos az orosz nép monumentalitásának tolsztoji eszméjével; Ćosić műve, ellenkezőleg, a nagyhatalmak túlerejének ellenálló kis nép hősi tragikumát ábrázolja. S bár nem hangzik el tételesen, a regény a művészet eszközeivel tudatosítja, hogy a nemzeti sors döntő pillanataiban a vezetők a nép nevében a férfilakosság felének pusztulása árán is a függetlenséget és a szabadságot, illetve az értük való küzdelmet választották. (Az 1915-ös visszavonulás lényege: a reménytelen helyzetbe került, három oldalról bekerített szerb hadsereg fegyverletétel helyett a visszavonulást választotta, az egyetlen lehetséges irányban, az albán hegyeken át a tenger felé, hóban, tífuszjárvány közepette.)

„A halál kora” negyedik kötetében egy másik sorsdöntő, de tabunak számító nemzeti kérdés is felvetődik: nem volt-e végzetes történelmi tévedés a szerb politika részéről a délszláv testvériség és a közös délszláv (jugoszláv) állam eszméje? Miért nem Szerbiát tartották szem előtt? Ez a kérdés a regény megjelenésekor, az 1970-es években ezt is tartalmazta: miért kellett közös államot létesíteni azokkal, akik az első és a második világháborúban is az ellenség oldalán harcoltak? (Külön aktualitást adott a dolognak az 1970-es horvát nemzeti mozgalom.) Ćosić történelmi tetralógiája tehát aktuális problémákat ragadott meg, amelyek a titói korszak vége felé maguktól is előkúsztak, de köztudatba kerülésükhöz és értelmezésükhöz ez a széles körben olvasott regény nagyban hozzájárult.

 Grešnik (1985. „A bűnös”) és Otpadnik (1986. „A szakadár”) – politikai regények, a Gyökerek szereplőinek utódairól, akik között vannak nagyon dogmatikus és kevésbé dog­matikus, önálló gondolatokra törekvő, csalódott, kilépett, visszatért stb. kommunisták; kuszálódó sorsukban az író a politika és a magánélet szálainak összefonásával igyekszik epikus keretet adni olyan kérdések elemzéséhez, amelyek már csak a kommunizmus iránt speciálisan érdeklődő olvasó számára jelenthetnek valamit. Ćosić kései mű­vei a szocialista realizmus búcsúfejezetei.