Start   │   Antológiák   │   Bibliográfia   │   Link  
A tantárgy nyitóoldala


Szerzők

BA

Jovan Dučić

Milan Rakić

Vladislav Petković Dis

Miloš Crnjanski

Ivo Andrić

Desanka Maksimović

Vasko Popa

Danilo Kiš

Milorad Pavić

MA

Sima Pandurović

Miodrag Pavlović

Dobrica Ćosić


Antológia

Poezija moderne
i modernizma


Szakirodalom

Milosevits Péter:
A szerb irodalom rövid története


Milosevits Péter
A szerb irodalom története
Budapest
Nemzeti Tankönyvkiadó
1998. 389–521.

Storija

Petar Milošević
Storija srpske književnosti
Beograd
Službeni glasnik
2010. 782–792.

Deretić, Jovan:
Istorija srpske književnosti,
(vonatkozó fejezetek)

 

Milosevits Péter
A szerb irodalom története
Budapest
Nemzeti Tankönyvkiadó
1998. 389–521.

 

Danilo Kiš (1935–1989)

 

Önspiráció: önéletrajzi farmernadrágos próza, családciklus. Az önspiráció kimerülésével: áldokumentum-próza és trükkregény: mások (ál-rekonstruált) életrajzai.

I.

Mansarda (1960. Manzárd, regény) – intellektuális önéletrajzi farmernadrágos próza; egyes szám első személy; az író a barátjával él egy manzárdszobában: rendetlenség, könyvek, csikkek, gitár (v. lant: az író beceneve Orfeusz); elmélkedések és éjszakai beszélgetések a Nagy Kérdésekről (irónia: a Nagy Kérdések lajstroma); lányok: Euridiké, az Ideál, aki elvész; szerelmi bánat, menekülés, prostituáltak, kocsmák; magányos Sziget; öngyilkos gondolatok; visszatérés az életbe: a lakók névsora, beszélgetés a szomszéd bácsival, az ablakban egy lány énekel és mosolyog. – Lezser, töredezett mesélés, az összerakás az olvasó dolga; homályos határ a valóság és az elbeszélő-főhős képzelete, álmai közt. Kiszólások: én most regényt írok; vigyázz, szereplő leszel a regényemben; a vége felé felolvassa valakinek – ennek a könyvnek a kezdőmondatait.
Psalam 44 (1960. 44. zsoltár, regény) – szimbolizáló realista regény a koncentrációs táborról; a főhősnő a barakkban gyermeket szül; sikerül vele megszöknie; egy német nőnél bujkál; később egymásra találnak a gyermek apjával; évekkel a háború után felkeresik a tábort.
Aszimmetrikus regény: a középpontban a szökés előtti percek (a gyermek már megszületett), és innen 1. tudatfolyam visszafelé: az addigi élet felidézése (+ a helyzet és szökés előtti feszültség), majd 2. gyors akcióregény (a szökés), s végül 3. a szabadság, a bujkálás és a láger felkeresése: hosszú időtartam összefoglaló narrációval.
Bibliai utalások, párhuzamok: a cím (Dávid zsoltárai), a gyermek születése a barakkban, menekülés a kisdeddel (az anya neve Mária), a csodával felérő megmenekülés (megváltás) – sajátos, szimbolista változata az egzisztencialista regény mitologikus fajtájának (Konstantinović, Pekić).

II.

Bašta, pepeo (1965. Hamu, kert, regény) – önéletrajzi alapú lírai családregény, a később összeálló családi ciklus első darabja; egyes szám első személy: az egykor gyermekfejjel átélt világot az érett, profi író írja le (nem mímel infantilis narrációt). Fókuszban: az Anya és az Apa – a gyermek szemében.
Mikroönfigyelem: a környezet intimitása, a szoba, a függöny, a reggelizőtálca, illatok, aztán kifelé: az utca, a fák, ismerősök, a grófi parkban tett séták stb. Mindez az Anya alakja körül lebeg: a világ első, közeli körét az Anya közvetíti.
Az Apa belépése a nagyvilágot nyitja meg: a nyugalmazott vasúti főfelügyelő egy fantasztikus Menetrendet ír: az egész világot behálózó vonat-, busz-, hajó- és repülőjáratok képtelenül precíz rendszerét, melyet rajzokkal és képekkel illusztrál.
Ám az Apa zseniális bogarassága katasztrófa a családra nézve: alkoholista és különc, megszállott csavargó, aki állandóan eltűnik; enciklopédikus tudású filozófus, sziporkázó beszédeket tart részegen a kocsmában, ahonnan talicskán hozzák haza. A család tönkremegy, egyre rosszabb körülmények közé kerül (többször kell költözniük: életrajzi és jelképes zsidósors). A háttérben felködlik a történelem, háború, zsidóüldözések. Végül az Apa örökre eltűnik; a fiú és nővére az Anyával maradnak, aki esténként a múltról mesél és fényképeket mutogat. A fiú fejében összekeveredik mese és valóság, múlt és jelen, álom és ébrenlét; az elhunytakat ábrázoló képek hatására magát is halottnak képzeli, az egykori grófi parkban tett sétákról álmodik, mígnem ráborul az éj.
Vállalt líraiság, ízléssel, de bátran adagolt szentimentalizmus az Anyához fűződő szövegrétegben, intellektualizmus, illetve pátosz és irónia különleges keveréke az Apára vonatkozó részekben.
A mű óvatosan és nagyobb feltűnés nélkül bújik ki a hagyományos regény kereteiből; az olvasó leginkább azt veszi észre, hogy a történet alapvető mozzanatait és összefüggéseit, a rengeteg információ dacára, nem látja kristálytisztán (pl. mikor, hol, miért, hogyan és hová tűnt el az Apa). Nyilvánvalóan nem ezek a részletek a lényegesek; csakhogy éppen maga a regény, az elbeszélő-főhős emlékező önkeresése ébreszt ilyenfajta kíváncsiságot (is); a kíváncsiság felkeltése és részben kielégítetlenül hagyása a regény bizonyára tudatosan kiépített hatásmechanizmusai közé tartozik, amit Kiš később is alkalmazni fog.
Rani jadi (1970. Korai keservek, novella-regény) – önéletrajzi lírai novella-füzér, a családi ciklus következő fejezete. Fókuszban: a gyermek – a saját szemében.
Két bevezető: egy lírai próza az emlékek morzsáiról és egy novellácska az elbeszélő-főhős felnőttkori látogatásáról egykori utcájukban, melyben már nem áll a házuk. Járókelőktől érdeklődik – saját maguk iránt. Itt már mindenki a nevén szerepel: a fiú Andreas Sam, az Apa Eduard Sam, az anya Marija.
A bevezető után rövid elbeszélések következnek a gyermekkorról. Az első novellában (harmadik bevezetés) az Apa meglesi a fiút a kulcslyukon át, amint libatollárust játszik: az anya családjának vére csorog tehát ereiben. A többi novellában kameraváltás: a fiú nézi önmagát és mesél; kis történetek arról, hogy bepisilt, dolgozatot írtak az iskolában, az első csók, az elkóborolt tehén, az apa bőröndje, melyben egy fantasztikus Menetrend van, és kedvenc kutyájának elveszítése.
Az elbeszélés néhol egyes szám első személyű, néhol egyes szám harmadik személyű („a kisfiú”); a váltogatás tudatos, célja: a líraiság biztosítása; egyes szám első személyben a kisfiú nem beszélhet önmagáról érzelmesen, a külső elbeszélő beleélős stílusából viszont kisugárzik a kisfiúra irányuló tekintet melegsége, hasonlóan Branko Ćopić népszerű gyermeknovelláihoz.
Ki kicsoda? A családi bőröndben talált Menetrendről az egyes szám első személyű elbeszélő-főhős (Andreas Sam) azt írja, hogy ez a mű egyszer még fel fog magasztosulni – „az én egyik könyvemben”. Ez vagy azt jelenti, hogy Andreas Sam (is) író lett, vagy azt, hogy Danilo Kiš, szándékosan vagy véletlenül, egy pillanatra elfelejtette, hogy ő (D. K.), saját névvel és lénnyel, nem szerepel a könyvben. (Civil a pályán, író a könyvben!) Mesterfogás vagy elütés? Posztmodernileg édesmindegy.
Peščanik (1972. Fövenyóra, regény) – családi áldokumentum-regény és trükkregény, a családi ciklus harmadik, befejező része. Fókuszban: a Világ – az apa szemében és sorsában.
Az apa alakjának és életének rekonstruálása néhány dokumentum összevágásával. A dokumentumok: Útirajzok (Slike s putovanja), Egy őrült feljegyzései (Beleške jednog ludaka), Vizsgálati eljárás (Istražni postupak), Levél vagy Tartalom (Pismo ili Sadržaj). Ezek a regény fejezetcímei; a fejezetek azonban nem egységben következnek egymás után, hanem részletekre bontva váltogatják egymást, kivéve a Levelet, amely egészben áll a könyv végén. Valamennyi dokumentum szerzője az Apa, Eduard Sam (sajátos formában még a Vizsgálati jegyzőkönyv esetében is).
Az Útirajzok és az Egy őrült feljegyzései E. S. külső és belső önéletrajza, amelyből azonban nem áll össze egy élet teljes képe, de még a váza sem. Mindenfélét megtudunk egy emberről és a világról, melyben mozgott és amelyről véleményeket formált, de a könyv becsukása után Eduard Sam életét nem tudnánk elmondani. Viszont hosszasan tudnánk róla mesélni, hogy milyen ember volt, merre járt, miket olvasott és beszélt.
Hasonló hasznot hoz a Vizsgálati eljárás jegyzőkönyvszövege. Szabályos kérdés-felelet formában folyik a vizsgálat – de nem derül ki, milyen ügyben. Vagy éppen nagyon is kiderül: E. S. élete és személyisége az ügy, csakhogy ilyen vizsgálat nem létezik. Az állítólagos (névtelen) tanú, aki vallomásában harmadik személyben emlegeti Eduard Samot (ő, E. S.), egyre több olyan kérdést kap, amelyekre csak Eduard Sam tudhat válaszolni. („Mikor győződött meg róla E.S., hogy Hordós úr végképp a veséjébe látott?” – Borbély János ford.) Eduard Samról tehát Eduard Sam tesz tanúvallomást.
Nem jelent nehézségét a Vizsgálati eljárás szövegét E. S. önmaga ellen folytatott (lelki) vizsgálatának tekinteni; lehet teljes irodalmi fikció, lehet a főhős által valóban lejátszott önanalízis (Freud is megcsinálta), de még „szövegnek” is felfoghatjuk (hogy E. S. leírta, mint a többi „dokumentumot”). Ám az elején bedőltünk, hogy a vizsgálat valódi, mert az első néhány kérdés rendőrségi és bírósági tényekre vonatkozhatott (volna), és a kihallgatásstílus, nyelvileg, végig ébren tartja ezt az első hitünket, amelyről csak fokozatosan derül ki, hogy hamis.
Első (hamis) hitünket ugyancsak végig táplálja a trükkregény ravasz szerkezete: a Levél vagy Tartalom a könyv végén. Állítólag ott minden tisztázódni fog, sőt az egész regény arra „kell”, hogy a levélben olvasandókat majd megérthessük. Tehát a krimipoétika csapdájában is vagyunk.
Na és legalább tényleg minden kiderül a levélből? Persze: E. S. nyíltan megírja a húgának, hogy „1 kg disznóhúst, némi sonkaszeletet, oldalast, szalonnát, belsőséget hoztam haza”. Továbbá: „…a feleségem kénytelen volt haladéktalanul két fazekat, négy csészét, négy kiskanalat, pléhtányérokat stb. venni, összesen körülbelül nyolc pengő értekben.” S azt sem hallgatja el, hogy „Nettiék mindenféle gyanús ajánlatot tesznek a lisztbeszerzéssel kapcsolatban”. S miután ily módon minden tisztázódott, a levél és a regény így fejeződik be: „Úgy nézem, már jövő héten otthon leszek, s erről majd értesítelek. Minthogy pedig én soha az életben még egyszer át nem lépem a küszöbödet, arra kérlek, te látogass meg engem, mert igen komoly beszédem van veled.”
Hoppon maradtunk tehát: ott ahol a megoldást és a befejezést vártuk – egy új kezdés, egy „igen komoly beszéd” beharangozása áll. Ez a nyitott mű a posztmodern trükkregény első igazi példánya a szerb irodalomban. Mert bármennyire is bizonyos, hogy minden egyes részletnek pontos helye és értelme van a családi cikluson belül (valószínűleg még a bejelentett „komoly beszéd” tárgyát is ki lehet találni, mint a jó krimikben a gyilkost), nyilván nem ez a tét.
A családi ciklus éppen azt próbálja kideríteni, hogy az élet tényeinek kicsinyes zűrzavarából rekonstruálható-e valami, ami az ember életének integritását és értelmét jelentheti – a maga és mások számára (Apa, Anya, fiú). Milyen poétikák alkalmasak erre? Kiš a lírai vallomásprózától a posztmodern trükkregényig ment, fittyet hányva a ciklus hagyományos értelemben vett egységére.
Ennek ellenére meghonosodott a Családi ciklus kifejezés nagybetűs változata, mint a három mű közös címe, sőt Kiš szójátéka nyomán Családi cirkusz alakban is elterjedt (a cirkusz nyilván kétértelmű: családi dili és családi kör). Ebben a felfogásban, szintén Kiš javaslatára, a keletkezés időrendjét felülírva, a ciklus élére a Korai bánat került, s a különféle válogatott és összegyűjtött művek már meglévő és majdani kiadásaiban ez a sorrend szerepel. Pedig Kiš fölöslegesen korrigálta önmagát: akkor volt igaza, amikor írt, nem amikor rendezkedett. A Családi ciklus nyitánya valóban az elsőként megírt, az Apa–Anya–fiú háromszöget egyszerre felrajzoló Kert, hamu, amelyet a később írott Korai bánat és a Fövenyóra „csak” kiegészítenek; az egyikben a fiú, a másikban a világ felé nyílik a triptichon.
A Családi ciklus hangsúlyozott magánszférája, az esetleges látszat ellenére, még érzelmileg sem hermetikus; a család egészét és egyes tagjait külön-külön betemető tragikum a történelmi térben működik; a Sam család története nagy XX. századi elbeszélés: zsidó történet és közép-európai történet, a fasizmus sötét árnyékában.

III.

Az önspiráció körének kitöltésével Kiš mások sorsában keresett ihletet: az önéletrajzi műveket a dokumentumpróza fázisa követte. S a Családi ciklusban önéletrajzilag aktuális fasizmus után, írói és etikai érdeklődése a XX. század egy másik nagy és tragikus elbeszélése, a kommunizmus felé fordult.
Grobnica za Borisa Davidoviča (1976. Borisz Davidovics síremléke, novellák) – valódi dokumentumokat is felhasználó áldokumentum-próza a kommunizmusról és a sztálinizmusról. A cím jelképes értelme: sírhely azoknak, akiknek a sírja üres vagy ismeretlen. A könyv helyzeti különlegessége: egy antisztálinista, de kommunista államban, Jugoszláviában született.
Téma: a XX. századi baloldali mozgalom különös sorsú alakjai, forradalmárok, kommunisták tragikus vagy másoknak tragédiát okozó történetei. Színtér: egész Európa, Lengyelország, Írország, Spanyolország, Franciaország, Románia, Magyarország. A szereplők titkos erők általi mozgatása, konspiráció, csapdák, bujkálás, európai nagyvárosokban elkövetett gyilkosságok – politikai krimi nemzetközi méretekben. Bulatović a kelet-európai antikommunista emigráció politikai alvilágát ábrázolta („Négyujjú emberek”, 1975), Kiš az európai kommunista illegalitás bugyrait írta le.
Itt kamatoztatja Kiš epikus kibontóképességét, amelyre korábbi jelek utaltak: a 44. zsoltár ötlete egy újsághírből származott (egykori foglyok látogatása a koncentrációs táborokban), mint az Anna Karenina: Tolsztoj is újságban olvasott egy nő szerelmi öngyilkosságáról; a Fövenyóra esetében pedig Kiš az édesapjának valóban létező (magyar nyelvű) leveléből bontotta ki speciális formáját.
A Borisz Davidovics… novelláiban a felhasznált forrásokban (valódi dokumentumokban) nem irodalmi szándékkal leírt életrajzi vázlatok adataiból kerekedik ki a történet, melyben kettős hatás érvényesül: a dokumentummal bizonyított valóság irodalmi valósággá válásának feszültsége, és a történetben lévő belső feszültség, a szereplők sorsának saját súlya.
Módszer: valódi dokumentumokból történő kiindulás, aztán elrugaszkodás és elszakadás, illetve fiktív dokumentumok létezőként való beállítása.
Az elbeszélő szenvtelen, a dokumentumréteghez illő gazdaságos stílusban ad elő; a valódi és áldokumentum-próza trükkje: az irodalom elől a dokumentum felé menekülve ér el irodalmi hatást.
Enciklopedija mrtvih (1983. „A holtak enciklopédiája”, novellák) – különleges halállal elhunyt létező és fiktív személyek valóságos és kitalált történetei.
Témák: legendarevízió a Krisztus utáni évekből Csodatévő Simonról (vö. Pekić: „Csodák kora”, 1965); történelmi anekdota egy magyar szabadságharcosról (az egyik Esterházyról); fantasztikus krimi egy kislányról, aki tükröcskéjében előre látja apja meggyilkolását; dokumentarista életrajz-rekonstrukció az író apósáról, annak (bizonyára) valóságos, de fantasztikus haláláról (az idős férfi váratlanul festeni kezd, mindenhová hatalmas, burjánzó virágokat rajzol: halála után kiderül, hogy a testében terjedő rákot festette); a Borisz Davidovics… sorába illő politikai áldokumentum-novella egy mágikus erejű könyvről, amely többek között nagy hatással volt egy amatőr festőre, a Mein Kampf későbbi szerzőjére, és egy grúziai szeminaristára; irodalmi, politikai és szerelmi áldokumentum-novella egy kitalált, de beszélő nevű orosz író (Mendel Oszipovics) ismeretlen leveleiről és az őket őrző egykori kedvesről.
Stílusfolytatás, finomítással: a megtörténtség illúziója, a valóság irodalmi megszületésének misztériuma; valós és fiktív események egyformán való kezelése, de a Borisz Davidovics… szövegbe épített dokumentumapparátusa nélkül – az áldokumentum-novella klasszicizálása. (A források megjelölése itt a Post scriptumba, a szövegen kívülre van utasítva.)
Lauta i ožiljci (1994. „Lant és sebhelyek”, novellák) – művészsors-elbeszélések a klasszicizált áldokumentum-novella és a felcsípett adat kibontásának módszerével.
Valóságos személy valóságos története: Ödön von Horváth, a közép-európai hazátlan író halála 1938. június 1-jén Párizsban a tomboló viharban (Apatrid – „Apatrid”, azaz hazátlan ember). „Félvalóságos” személy: egy orosz író regényhősének Kiš által továbbírt élete, melyben három XX. századi történet kereszteződik: Auschwitz, a Gulág és az emigráns sors (Jurij Golec – „Jurij Golec”). Önéletrajzi novella egyes szám első személyben. Ifjúkori események felidézése és célzás saját korábbi művére (a címadó novella címében a lant a Manzárd egyik motívumára utal). A vidékről Belgrádba jött egyetemista lakása; szerelmek; a fiatal író forgolódása irodalmi körökben (irónia); oroszországi turné, Dosztojevszkij sírja (Lauta i ožiljci – „Lant és sebhelyek”). Jugoszláv politikai és irodalmi téma az 1950-es évek elejéről: egy jelentéktelen költő bátor (Tito-ellenes) verset ír; börtönbe vetik, ahol a vers az évek során dicshimnusszá változik (Pesnik – „A költő”). Beleéléses novella: önéletrajz másba kivetítve. Kiš már tudott halálos betegségéről (tüdőrák); a halál közelében egy haldokló öreg íróról írt novellát (Dug – „Az adósság”).
„Az adósság” keletkezése: Kiš olvasott egy felsorolást azokról a személyekről, akik szerepet játszottak Ivo Andrić életében (pl. a némettanár, a jóindulatú börtönőr, egy szállodapincér). Őket veszi sorra a halálos ágyon fekvő (a novellában névtelen) író, az Andrić-életrajzból ismert valódi neveiken. Úgy érzi, hogy adósuk maradt, és képzeletben néhány koronát testál mindegyikre. De nincs elég pénze. Az ápolónőtől kér kölcsön, ám amikor a lány behozza a pénzt (dinárban), az író már halott.
A novella stilárisan befejezetlen, félbeszakadt mondatok, szinonimaváltozatok maradtak benne. Kiš első korszaka is nyitott (a Fövenyóra utolsó szavai: „komoly beszédem van veled”), az életművét végleg lezáró alkotása pedig befejezetlen.
Nyilván komoly beszéde lett volna még, ám a sors posztmodern megoldást választott. Danilo Kiš viszont nem hagyta magát: halála előtt még(is) összefűzte a szálakat, lezárta az Életmű ciklus többszörösen nyitott, mégis összeérő körét. Utolsó írásaiban klasszicizálta életműve második szakaszának jellegzetes stílusát, az áldokumentum-próza módszerét („Apatrid”, „Jurij Golec”), de visszahozta a pálya első felében uralkodó önéletrajziságot is („Lant és sebhelyek”). Legutolsó és jelképesen befejezetlenül maradt novellájában pedig összefűzte a kettőt: egy más személyre vonatkozó filológiailag hiteles dokumentum alapján – önmagáról írt: az élettel való elszámolásról a halál küszöbén („Az adósság”).
Életműve irodalomtörténetileg is nyitott: a szerb posztmodern próza mindkét ága, az áldokumentum-regény és a trükkregény is Danilo Kiš munkásságában gyökerezik, s az idő múlásával egyre nyilvánvalóbban látszanak a hozzá visszafutó szálak.
 


Jovan Delić: Kroz prozu Danila Kiša (1997. „D. K. prózáján át”) c. könyvében kimutatta, hogy a Borisz Davidovics… legtöbb novellájának alaptörténetét Kiš Karlo Štajner 7000 dana u Sibiru (1971. „7000 nap Szibériában”) c. könyvéből merítette. – A valós és fiktív dokumentumok keverésének technikája miatt a Borisz Davidovics… megjelenése után Dragan Jeremić plágiummal vádolta Kišt, amiből óriási, önálló könyvekké duzzadó polémia kerekedett; így született Kiš Čas anatomije (1977. „Anatómiaóra”) c. irodalomelméleti és ars poeticai kötete.